Településünkről PDF Nyomtatás E-mail
TelepülésünkrőlA XVIII. század végén a falu lakóházai legnagyobbrészt a Kápolnáról Verpelétre vezető országút két oldalán sorakoznak (Csinát út, Kossuth L. utca). Néhány ház látszik az innen nyugat felé kiágazó Szögben (Petőfi és Jókai utcák), valamint a (Gele nevű falurész elején. (Jos. Aufnahme.) A térképen ez utóbbi terület nagyobb részében kertnek látszik, és alátámasztja ezt a néphagyomány is, mely szerint 1848-ban itt csak istállók voltak, amiket az orosz cári katonaság részére ki kellett üríteni a kápolnai csata előtt. Az 1828 és 1839-ben készíted összeírások is azt tanúsítják, hogy csaknem minden gazdának volt "különös kert"-je Tófalun. (HemL. Úrbéri tagosítási iratok, Tófalu.) A jobbágyfelszabadítás után épült ki az országúttal párhuzamosan keleti irányban a Hangács vagy Kilső sor (Széchenyi utca) és két utca a Gele területén: a Nagy Gele vagy Első Gele (Bem utca) és a Kis Gele vagy Második Gele (Görgey utca). 1920 után a falu újra itt, a Gele területén terjeszkedett, kiépült a Harmadik Gele (Klapka utca) is. 1945 után a Tarna nyugati partján fejlődött tovább a falu, akkor keletkezett az Újtelep (Rákóczi utca) és a Malomalja (Táncsics utca). Mindemellett a falu az országút mentén déli és északi irányban is terjeszkedik, úgyhogy Aldebrővel már teljesen össze is épült. - A faluban általános a szalagtelek, kivéve a Szög nevű területet, melyről ennek alapján feltételezzük, hogy a megosztott beltelekrendszer korában a lakótelkek tömbje volt. A telkeket csak századunk elején kezdték el keríteni, még gyűjtésünk idején is több kerítetlen udvart láthattunk.
 
Önkormányzat
Közérdekű adatok
Közadat kereső
Közbeszerzés
Ügyintézés
Üvegzseb
Tárhely Eger, Online marketing Eger, Webfejlesztés Eger, SharePoint Eger, Weblap készítés Eger, Honlap készítés Eger, Webáruház készítés Eger, Webdesign Eger, akadálymentesítés, akadálymentes honlap, akadálymentes weblap, weblap sablon, honlap sablon, honlap sablonok Eger állás, állás Egerben, Eger munka Zumba Magyarország, Zumba Eger Esküvői, ballagási, bocskai öltönyök, ingek, férfiruhák felsőfokon. Hintaágy, hintaágyak, kerti hintaágyak, kerti hinták, dönthető hintaágyak készítése és forgalmazása. Hintaágy katalógus és online rendelés közvetlenül a gyártótól.

Ma 2012. május 30. szerda, Janka és Zsanett napja van.


Tófalui Teleház honlapja
© 2012 www.tofalu.hu
Joomla! egy GNU/GPL Licensz alatt kiadott szabad szoftver
IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház készítés :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint